A gyakori kocsmázónak fényes napjai ilyenkor, fülledt nyári napokon virradnak fel igazán, virág- és forróságillatot hoz a szél, jólesik ilyenkor fogyasztani, na meg, nyitva a kerthelyiségek, szereplői minden téli, tavaszi fohásznak.

Mindenki szabadtéri törzshelyére igyekszik, ilyenkor zárt térbe menni nem szabad, mi több, bűn, olyan rövid amúgy is a nyár, kihasználni minden percét egyszerűen muszáj.

Koraeste érdemes érkezni, amikor még világos van, de tudjuk, nem sokáig. Kikérni azt a valahány nagyfröccsöt, ami most már nemzeti bormarketingileg is hungarikum, fogyasztása hazafias, ajrópának új trendet mutató tett tehát, párás pohárban, az elsőt meginni gyorsan, hadd áradjon mihamarabb szét a szervezetben, oltva szomjat, növelve az izzadást. A második pohár, majd az azt követő összes többi már nem kapkodásra való. Azokat már lassan kell inni, megfontoltan ereszteni a gyomorba minden egyes kortyot, filozófiai mélységekbe ereszteni a beszélgetés fonalát.

Közben leszáll lassan az éjszaka, kigyúlnak a kerthelyiség fényei, figyelni kell a sötétség illataira, a pincérek nesztelen hoznak újabb köröket, hogy mennyországgá váljon a kert.

A csobogó halk moraja lassan eggyé válik az éjszaka neszeivel, fáradhatatlanul bugyog alá a kristálytiszta víz, hogy benne megláthassuk, ha jól figyelünk, önmagunkat és jövőnket.

Kedvenc kerthelyiségem ez, a megfontoltan régi abroszokkal, a második órában már egyre kényelmetlenedő, kovácsoltvasból készült székekkel együtt. Faljuk az éjszakát, ilyenkor már minden nyugodt, motyogássá válnak a hangos kiáltozások, feloldhatóvá az ellentétek. Csak suttogások hallatszanak, ha jól fülelünk, erotikus felhangok, benne remények és feloldódások, a vágyak és kéjek apró pillanatai.

Aztán már csak az asztalra borulás van hátra, csendesen figyelni a külvilágra, átgondolni szépen mindent, elhagyást és fellángolást, elegybe fonni magunkat a valósággal, átaludni napot, mely hosszú és perzselő, csak este ébredni ismét, egy kerthelyiségben, egy kovácsoltvas széken, mellettünk csobogó járja táncát, borok és szeretők az asztal körül, jó barátok érkeznek sorra, hogy ne fogyjon el soha a remény, hogy mindig nyitva legyen a hely, és benne én…