Nem lenne rossz okosan, aktuálisan és időszerűen előadni a dolgokat, ilyenkor, februárban, valami vidám kis jelmezbáli történet, némi tanulsággal elegyítve, meg persze még több sikerélménnyel, amikor is lealáztam mindenkit, török basát, kengyelfutó gyalogkakukkot, meg fülesmackót is, és nyakamba került a farsangi aranyérem.
Mondom, nem lenne rossz, egyáltalán, de sajnos igaz sem, mint lúzer nem most kezdtem el tevékenykedni. Pedig aztán…
A történet úgy nagyjából huszonöt évvel ezelőtt kezdődött, hogy aztán véget is érjen, mindössze pár nap. Mint minden akkori tízéves, karcosra hallgattam moderntalking lemezemet, szerintem akkor már sziszikeccs is ott volt szobám falán, sárga topban, de hogy szépítsek, a káefté első, meztelen festett arcú címlapos bakelitje is gyakori vendég volt lemezjátszómban.
Szóval, mint minden tízévesnek, fiúnak, a felsoroltakon kívül még egyetlen dologra terjedt ki érdeklődésem, ez pedig a sztárvórsz volt, ahol a birodalom már visszavágott, aktuálisan, ha minden igaz, a dzsedi tért vissza.
Nem is volt hát kérdéses, februári iskolai jelmezbálban mit viseljek, ez vitathatatlan. Az már problémát okozott, nem is kicsit, melyik csillagharcos legyen a kiválasztott. Az én igazi főhősöm hanszoló volt, nem kellett volna más, sötét nadrág, mellény, valami barnás póló, meg lézerstukker, de egyrészt akkor még hiányzott hozzá a markáns férfiarc, meg bálványdöntésnek is éreztem volna, ha a szobámon kívül, ahol azért valljuk be, sokszor, szóval a szobámon kívül is, én, mint hanszoló.
Lukkal nem rokonszenveztem sohasem különösebben, meg amúgy is, hanszoló vetélytársa volt leja hercegnő ügyében, akit mellesleg szintén nem akartam alakítani farsangkor, vajon miért. Robotok kiestek szintén, na, ők magyarázat nélkül, maradtak ketten, csubakka és dartvéder.
Gondolkodtam sokat, de hosszú barna szőröket nem tudtam volna előállítani sehogy sem, így maradt nekem a sötétruhás, még sötétebb lelkű főgonosz.
Fekete nadrág, fekete köpeny nem okozott gondot, fekete sisak meg alapos filmbéli tanulmányozásra került, és némi segédlettel ugyan, de elkészült, kartonpapírból.
Otthon jól begyakoroltam, gonosz menés, gonosz tekintet a sisakrostély mögött, szinte átlényegültem teljesen.
A nagy esemény, iskolai farsang valami okból a sportcsarnokban zajlott, emlékeim szerint jelentékeny számú érdeklődővel, bár ez azért nem biztos. A lényeg a lényeg, hogy szépen beöltöztem, és miután végigtekintettem a többi jelmezes kollégán, már tudtam, az első helyet, meg a vele járó ajándékkönyvet most aztán senki és semmi.
Egyenként szólítottak minket, pedagógus, kezében mikrofon, mindenkivel elmondatta, éppen kicsoda is ő. Na, itt lesznek gondjaim, gondoltam, a vastag kartonpapír mögül szűrve hallatszott ki akkor még nem bariton hangom. Ami nem lett volna baj, ha a tanerő felismerte volna, ki is vagyok, de úgy látszik, nem járt moziba, és némileg hallásával is gondok, így ötször kérdezte meg, én ötször válaszoltam feleslegesen, mire aztán sisak felemel, illúzió rombol, én meg mikrofonba, bele, dartvéder, lemondóan.
Azóta is meg vagyok győződve arról, hogyha akkor nem tolom fel a sisakot, lazán megnyerem versenyt, de így, hogy nem tudtam teljesen átlényegülve hozni a figurát, esélyeim jelentékenyen megcsappantak. Így is lett, persze, Józsit a béből hozta a zsűri ki elsőnek, talán pingvin volt, vagy jegesmedve, már nem emlékszem, mindegy.
Én a második helyezéssel teljesen vigasztalhatatlan voltam, úgyhogy egy év múlva visszavettem teljesen, trikóban, klottgatyában, mint kosárlabdázó.
Nem is nyertem vele semmit...
