Nemcsak propagálni kell az egészséges életmódot, hanem aktívan élni, gondolom én, így aztán mikor beköszöntött a vidám ősz, és vége szakadt a teniszidénynek, komolyan gondolkodóba estem.

A teniszidény kitétel is erős csúsztatás azonban, hiszen hiába nyüstöljük egymást már évek óta a vörös salakon Gy-vel, idén talán ha háromszor ragadtunk ütőt, Gy. elkalandozott, nemhogy ütni, de még jóféle olaszrizlingeket kortyolni sem igen lehetett vele.

Csüggedés nincs, sportolni viszont muszáj, valami olyasmit kell hát találni, amit még télvíz idején is akár, megadjuk a testnek ami neki jár.

Két lehetőség ötlött fel bennem kezdetben, hogy aztán hamar el is vessem őket. A bodibilding volt az első, de olyan hendikeppel indulok a Közép-Európa legszebb férfiteste versenyben, hogy teljesen felesleges izmoznom. A másik a sakk volt, erről meg lebeszéltek, nem is sport az ilyen értelemben, hiába bizonygattam, hogy nyitott ablakok mellett, jó levegőn sokat jelent az is.

Aztán a futást ajánlották, baj nem lehet belőle, próbálkozzunk meg hát vele. Nem tűnik vészesnek, véltem, lehet közben gondolkodni, nézni tájat, embereket, eszközigénye minimális, nem is tart sokáig.

Hosszú ideig érleltem magamban a gondolatot, hogy én most kocogni fogok. Elméletileg is megalapoztam a választásomat, egy Fixx nevű amerikai úriember A kocogók könyve című alapvetésével, aminek értékéből talán csak az von le valamennyit, hogy nevezett illető futás közben beállott infarktus következtében halálozott el.      

Egy szép napsütéses vasárnap reggel aztán már magam előtt sem halogathattam tovább a dolgot, melegítőalsót húztam, kapucnis felsőt, edzőcipőt, aztán gyerünk.

Stratégiám kiválóan felépített volt, a háztömb körül jelöltem ki magamnak egy jókora kört, amit aztán majd háromszor. Gondolatban és verbálisan nem is volt baj, meg a kezdet kezdetén sem, még csak furcsán sem néztek rám, az első kör közepén aztán elkezdett valami szúrni, úgy gyomortájt, a második kör már szenvedés volt, a harmadik meg maga a nagyhalál, megtudtam, szegény Fixx miért, és a végén még ott volt ötemeletnyi lépcső is.

A korlátba kapaszkodva vonszoltam fel magamat, lihegtem, mint a vadászeb, teletöltöttem a kádat, nehezen, de belemásztam, egy üveg sörrel a kezemben, hogy jó darabig ki se jöjjek onnan.

Szeretek egészségesen élni, gondoltam, majd azon kezdtem el meditálni, vajon hova is raktam a sakk-készletet.